Kötőanyag. A magyarság malterja, mint a rántotthúsos szendvics a Balaton partján. Fehér Béla író szerint „a lecsó a magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa”. Nem értek egyet. A lecsó magasság, egy umami orgia, ami emlékekkel lepi el a nyelved. Nagyanyád nyári konyhájának hagymaszagú hűvösét hozza el minden kanalával. És a szaftja? Az üde, bársonyos, mint maga a nyár. Szalonnazsír- tavon hánykolódó zöldségbárkák. A kertben szakított paradicsomban még szinte benne lüktet a napfény, amikor az éles penge a hagyma-paprika ágyra metéli, még kifolyó piros nedvében benne mászik a katica, még érzi apám gondoskodó kezét, még látja ahogy felkötik ágát, ahogy kitépik a gyomot mellőle. Még héjtükrében visszacsillan a fiam nevetése, ahogy nagyanyjával öntözi a gyenge palántát, gyöngyöző kacajával a meleg tavaszi szélben, szőke haja ragyog, mint maga a nap. Elbírja a padlizsán, a cukkini, a gomba és a zöldbab társaságát is, de a krumplit sem veti meg. Sőt, tejföl vagy tojáskabátot is kanyaríthatunk nyakába, karaktere ugyanaz marad. Mindössze hangulatát árnyalják éppen aktuális vendégei. Más népek is főzik különböző hangzatos neveken. Ismerik „monsignour Ratatouille” -ként vagy „gospodine Ajvár” néven, de „domnule Zakuska”-ként is bemutatkozik néha. Külföldi utak izgalmával, megismert népek és ételek zamatával tér haza. Bátrabbja bográcsba löki a szelt zöldségeket, és hagyja hogy a keményfa füstje összegyógyítsa az ízeket. Hagyja, hogy néhány muslinca füstölt sonkája tegye felejthetetlenné, és a bepálinkázott szakács lustasága nyomán oly esszenciális pörk húzódjon a lecsó aljára, ami egyszerűen leírhatatlan aromákkal koronázza meg az ételt. Belefő a jó beszélgetés, az elsuttogott szerelmi vallomás, az ízes nevetések és az ízetlen tréfák. A késő esti kártyázások, a biciklitúrák, a bogrács melletti borozgatások tanningazdag érzelmei. Mert a lecsó nem csak hagyma, paprika és paradicsom. A lecsó maga az emlék.

Recept: Ha nem tervezett a lecsófőzés, és általában nem az, akkor a hűtő és a kamra tartalma alapján járok el. De mindenképp nélkülözhetetlen trió a hagyma-paprika-paradicsom. Ha van otthon szalonna, akkor ezzel kezdem. Hideg fazék aljára kerül, és amíg kisüli zsírját, gyorsan néhány fej hagymát felaprítok, és felcsíkozok négy-öt paprikát is. Amikor a szalonna elvégezte a feladatát, és a vékony zsírréteg beborította a fazék alját, rádobom a hagymát, majd mikor az megroskad kissé, már teszem is rá a paprika csíkokat. Ha kolbászt is tervezek bele tenni, akkor én már a hagyma előtt kicsit megfuttatom, megpirítom. Ezeket hagyom együtt készülni. Őszintén szólva a paradicsom héját nem mindig szedem le, én szeretem a rusztikus kinézetét, a zöldségeket sem vágom túl finomra. De aki ódzkodik a pöndörödött paradicsomhéj látványától, az forró vízbe dobja be a megkarcolt héjú zöldséget, majd pár perc múlva könnyedén meg tud szabadulni a zavaró héjtól. Már csak a paradicsom van hátra, én szeretem ha valamennyire egyben maradnak, és nem főnek szét teljesen, ezért egészen a végén szoktam hozzáadni. Jöhet a só, a fokhagymapor, őrölt kömény, egy kis csípős pirospaprika és a kóstolás.